Kategóriák

2015. november 27.

Narancskrémes torta







Anyósomtól még november közepén a szülinapomra mézes-grízes süteményt kaptam saját maga készítette tányéralátétekkel és szintén handmade karácsonyfadíszekkel.
Mivel nem volt túl sok kedvem a hétvégi sütisütéshez, ezért úgy terveztem, hogy az ő sütijét tálalom fel vasárnap, amikor Anyáékkal szándékoztunk megünnepelni, hogy megláttam a napvilágot (nem normálisan sok évvel ezelőtt). A sütemény azonban annyira elkopott pár nap alatt (ez az egyik kedvencünk), hogy muszáj volt beizzítanom a sütőt. Mindezt este 7 óra körül sikerült kitalálnom. A torta 8-ra el is készült. :D
A recepthez a hűtőben gubbasztó 2 szem narancs adott ötletet. Emlékeztem rá, hogy egyszer sütöttem már hasonlót, de az citromos volt, és lemon curd, azaz citromkrém kellett hozzá. Mivel hetek óta valamilyen habos sütire vágytam, így azt a korábbi receptemet variáltam át narancsosra. Amikor a krémhez hozzákevertem a tejszínhabot, csöppet megszeppentem, ui. úgy éreztem, túl sok krémet sikerült készítenem, ráadásul valahogy nem is tűnt elég édesnek. Csak annyi cukor van benne, ami az orange curdhöz kellett - sem a tejfölös mascarponét, sem pedig a tejszínhabot nem édesítettem. Utólag pedig már bajos lett volna hozzáadni plusz cukrot. Elszontyolodva kanalaztam a krémet a tésztára, és másnap is csüggedten szeleteltem fel. Egy kis morzsányit azonban megkóstoltam, hátha mégis érdemesnek találom arra, hogy lefotózzam és felkerüljön a blogra. Nagy volt a meglepetés, miután megízleltem, ui. kiderült, hogy jól sikerült, és a krém mennyisége is épp így volt tökéletes. Az édességét pont megfelelőnek éreztem. Persze, aki a nagyon édes sütiket szereti, az keverhet cukrot a mascarponéhoz is.
Azonnal előszedtem a fotózási kellékeket, és örömmel fogtam hozzá a sütike megörökítéséhez. Ebéd után pedig nyugodt szívvel tálaltam fel, és az örömöm az Anyáéktól bezsebelt dicséretekkel vált teljessé. :) Ez lett az egyik kedvenc sütim a habos édességeim közül. :)
Ezt a tortát bátran ajánlom advent 4 vasárnapjának egyikére, de az ünnepi asztalra is, ha karácsonykor habos süteményre vágyna valaki.






Hozzávalók 20 cm átmérőjű tortaformához:

Piskótához:
4 tojásfehérje
1 tojássárgája
8 dkg porcukor
8,5 dkg liszt
1 mk. sütőpor
1 narancs reszelt héja
vaj és liszt a sütőformához

Krémhez:
15 dkg mascarpone
5 dkg tejföl (20%-os)
11 ek. narancskrém
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
2 dl tejszín
6 zselatinlap
4 dkg kandírozott narancshéj
2 ek. narancslé
2 ek. narancslikőr

Tálaláshoz:
porcukor

elkészítés:

  1. A tésztához a tojássárgáját 2 dkg porcukorral fehéredésig keverjük, és kisebb adagokban, felváltva hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét és a sütőporral narancshéjjal vegyített liszttel.
  2. A tésztamasszát kivajazott, kilisztezett sütőformába simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. Tortarácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni, majd 2 lapra vágjuk.
  3. A kandírozott narancshéjat kis kockákra aprítjuk és felöntjük a likőrrel kevert narancslével.
  4. A zselatinlapokat pár percre hideg vízbe áztatjuk, majd alaposan kinyomkodjuk és feloldjuk 0,5 felforrósított tejszínben. Hűlni hagyjuk.
  5. A mascarponét kikeverjük a tejföllel, 5 evőkanál narancskrémmel és a likőrös narancslébe áztatott kandírozott narancshéjjal.
  6. Hozzáadjuk a zselatinos tejszínt, alaposan összekeverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habbá vert többi tejszínt.
  7. Az egyik tésztalapot visszatesszük a peremével ellátott tortaformába, megkenjük 3 evőkanál narancskrémmel, és elsimítjuk rajta a mascarponés krémet.
  8. A másik tésztalapra szintén 3 evőkanál narancskrémet kenünk, és a krémes felével a krémre helyezzük.
  9. A tortát néhány órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük, majd lekapcsoljuk róla a karimát, cikkekre vágjuk és porcukorral meghintve tálaljuk.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 20 perc




















4 megjegyzés:

  1. Ó, de nagyon szép lett! :) Igazán méltó süti az ünnepléshez! ♥ Szívesen megkóstolnám én is, mert nagyon szeretem a narancsos sütiket. ;) A fotók csodásak! ...mint mindig. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan aranyos vagy, köszi! ♥ Akkor, ha te is ennyire szereted a narancsos édességeket, akkor dupla adagot küldök annak reményében, hogy elsőre ízleni fog. Nyisd gyorsan az ablakot!

      Törlés
    2. :) Már ide is ért és nagyon finom! Köszi!

      Törlés
    3. Ennek igazán örülök. :)

      Törlés