Kategóriák

2015. április 8.

Almás kalácsfelfújt





Uram atyám, ez ennyire finom!?! - kiáltottam fel magamban, a 2. falat után pedig már picit hangosabban is dicsértem ezt a desszertet. Oké, tudom, kissé le vagyok maradva a kalácsfelfújt vagy kalácspuding készítésével, de mit tegyek, ha eddig sosem maradt annyi hozzávaló, azaz kalács, hogy kipróbáljam. Egyszer régen ugyan csináltam kiflifelfújtat, de az meg se közelítette ezt.
Most, hogy a rumos-mazsolás kalácsom tésztáját háromfelé osztottam, kisebb küzdelmek árán, de meg tudtam menteni az egyiket a Kutyinyek elől, direkt felfújtkészítés céljából, és 1 hetes szikkasztás után alig vártam, hogy végre hétvége legyen, és elkészíthessem. Érdemes, hú, nagyon is érdemes volt ennyit várni, és még a Kutyafül is bevallotta, hogy a 3 kalács közül azt az egyet valóban jó ötlet volt majdhogynem hét lakat alatt tartani, hogy végül ilyen finomsággá lényegülhessen.
Belül krémes, mint a puding, abból is a vaníliás, a teteje ropogós, és épp annyira édes, amennyire kell, legalábbis nekünk. Az alma és a mazsola pedig dob rajta még egyet.
Készítés közben egyébként úgy izgultam (az újdonság varázsa mindig így hat rám), hogy elfelejtettem kivajazni a sütőtálat. :D De ez nem okozott problémát, nem ragadt bele a kalács. Az tuti, hogy ez az egyszerű és könnyen elkészíthető édesség felkerült nálam a kedvenc listára. :)
A maradék húsvéti kalács számára nem is lehet ennél szebb a mennybemenetel. :D






Hozzávalók 6 személyre:

40 dkg kalács
1 (15 dkg) savanykás alma
5 tojás
2 dl tej
2 dl tejszín
8 dkg cukor + 1 ek. a szóráshoz
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
vaj
1 ek. mazsola
porcukor a tálaláshoz

elkészítés:

  1. Az almát megmossuk, meghámozzuk, 8 cikkre vágjuk, a magházat kivesszük, és az almacikkeket további 3-3 szeletre vágjuk.
  2. A kalácsot kisujjnyi vastag szeletekre vágjuk, mindkét oldalukon vékonyan megvajazzuk, és az almaszeletekkel felváltva, egymáshoz képest kicsit eltolva elrendezzük a kivajazott sütőtálban. Megszórjuk a beáztatott, majd lecsepegtetett mazsolával.
  3. A tojásokat 1 liter űrtartalmú, csőrös mérőedénybe ütjük, hozzáadjuk a cukrokat, és robotgéppel fehéredésig keverjük. Felöntjük a tejjel, a tejszínnel, és belereszeljük citromhéjat.
  4. A tojásos, cukros tejet ráöntjük a kalácsra, 170°C-ra előmelegített sütő középső rácsára téve 35 percig sütjük, majd a tetejét megszórjuk kristálycukorral. A hőfokot 150°C-ra mérsékeljük, és a sütőt hőlégkeverésre állítva, további 10 perc alatt készre sütjük a desszertet.
  5. Rácsra téve hagyjuk langyosra hűlni, majd porcukorral meghintve tálaljuk.
Tipp:
Úgy is készíthetjük, hogy a kalácsszeleteket nem vajazzuk meg, hanem közéjük dugunk 5 dkg-nyi vékonyra szelt vajat.
A megmaradt desszertet a későbbiekben serpenyőben, fedő alatt, őrlángon újramelegíthetjük.












14 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon guszta! Klassz ötlet almával készíteni, biztos nagyon finom lett. ...még szerencse, hogy nekünk is megmaradt egy kis kalács! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy örülök, hogy tetszik, és hogy te is ennyire szereted! :) Még volt itthon 3 fonnyadozó almám, muszáj volt egyet beletennem, meg szerintem illik is bele.
      Nagyon szeretném, ha te is csinálnál, mert alig várom, hogy megízlelhessem. ;)

      Törlés
  2. Csodásan néz ki! Az íze meg fantasztikusan finom lehet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Ó, igen, ez most toplistás desszert. :)

      Törlés
  3. Istenien néz ki, el is hiszem, hogy nagyon finom volt. Nem maradt most kalácsunk, a legközelebbi kalácstúltengésnél kipróbálom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves vagy, köszönöm! :) Bizony ez a jól ismert desszert nagyon eteti magát, én legszívesebben nagyon sűrűn készíteném. :D Örülök, ha kipróbálod az én receptem szerint, szerintem nem fogsz benne csalódni. :)

      Törlés
    2. Jó ötlet. Esetleg dióval gazdagítani?

      Törlés
    3. Köszi! :) Persze, akár dióval is megbolondíthatod, sőt pirított mandulával is.

      Törlés
  4. Nagyon jól néz ki, biztosan finom is! Egyébként még én sem próbálkoztam kalácsfelfújttal, mert nálunk sem szokott megmaradni egy morzsányi kalács sem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy neked is tetszik! :) Nem csodálom, hogy nem marad nálatok sem kalács, hiszen olyan finom frissen. De muszáj néha efféle mentőakcióhoz folyamodni, ha az ember kalácsfelfújtat akar enni. :D

      Törlés
  5. Nagyon ötletes és nagyon guszta!:) Legközelebb, ha marad kalács, én is kipróbálom!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, örülök, hogy tetszik! :) Bízom benne, hogy neked is ízleni fog, ha elkészíted.

      Törlés
  6. TÖBB MINDENNEL LEHET GAZDAGÍTANI-NAGYON GYORS,FINOM!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nyilván, de nálam most alma és mazsola került bele. ;)

      Törlés