Kategóriák

2015. február 3.

Kubai kávé - Café de Cuba





Mostanában szívesen kísérletezem a különböző kávékkal. A kísérletezést persze nem úgy kell érteni, hogy összeöntök ezt-azt, aztán majdcsak kialakul belőle valami finom, hanem inkább úgy értem, hogy a már ismert kávékat készítem el itthon. Az arányok kapcsán viszont valóban elmondható, hogy kísérlet folyik a konyhámban. Így volt ezzel a kávéval is, ami eredetileg 2 személyre íródott, de még úgy is túl soknak éreztem a kávé, a cukor, illetve a rum mennyiségét. Ezeket mindenképp csökkentenem kellett.
Mi nem kedveljük a hosszú kávét, pontosabban azt, ami sok vízzel készül, ezért az én kubai kávém valószínűleg erősebb az eredetinél.
A zöldcitromlé nagyon különleges, pikáns ízt ad a kávénak; azelőtt nem ittam ilyet, de meg kell mondjam, nekem tetszett az eredmény - nem utoljára készítettem. :)




Hozzávalók 1 személyre:

80 ml presszókávé
2 dkg porcukor
2 tk. fehér rum
1 tk. zöldcitromlé
2 ek. tejszínhab
1 szelet zöldcitrom
1 mk. őrölt kávé

elkészítés:

  1. A kávét lefőzzük, elkeverjük a porcukorral, hűlni hagyjuk, majd hozzáadjuk a fehér rumot és a frissen facsart zöldcitromlevet.
  2. A kávét pohárba töltjük, tejszínhabot kanalazunk rá, és őrölt kávéba mártott zöldcitromszelettel díszítjük.





A recept a Kifőztük gasztromagazin februári számában is megjelent.

Forrás

 

8 megjegyzés:

  1. Ez nagyon fincsi lehet! Most minden van is hozzá itthon, ezért biztosan kipróbálom... Köszi a receptet! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, most izgulok, mert nagyon örülnék, ha neked is tetszene. A kubaikanak ízlik, nekem is bejött, szóval hátha neked is tetszeni fog. Kérlek, mindenképp írd meg, hogy mi a véleményed róla, akkor is, ha negatív. :D Addig itt izgulok. :D

      Törlés
  2. Izgalmasan hangzik ez a kávé. Nem vagyok kávézós, de Nyuszifül igen, ő értékelné szerintem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye?! Én is meglepődtem, amikor rátaláltam a receptre, mert nagyon furcsának tűnt zöldcitromlével kombinálni a kávét, de érdekes módon nekem ízlett. Hátha a párodnak is tetszene. :)

      Törlés
  3. :) Na én most ezt szívesen megkóstolnám. Bár fehér rumot nagyjából időszámításunk előtt ittam utoljára. :D Viszont olyan ramaty idő van -és volán mögé sem szándékozom ülni-, hátha becsempészne egy kis kubai nyarat a mai napba. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked szabad. ;) Már küldöm is.
      Képzeld el, ez a fehér rum legalább 10 éve megvan. :D Talán, ha kétszer használtam belőle, egyszer mintha édességbe tettem volna bele. Nem vagyunk nagy alkoholfogyasztók, az biztos. Lehet, kitart vagy 50 évig még. :D

      Törlés
  4. Én egy párszor már jártam Kubában (Havanna, Varadero, Santa Clara, Cayo Santa Maria) de porcukrot és tejszínhabot egész Kubában nem kapsz! A tejük is fehér víz.. Nekünk barna rummal és cukornádpálcikával adták a kávét 2019. novemberében Cayo Santa Maria szigetén..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A receptet nem én találtam ki, ahogy a bejegyzés alján ott is van a forrásmegjelölés. Ott így készítették, biztosan ahány ház, annyi szokás-alapon. Én úgy gondolom, nem baj, ha egy recept eltér az eredetitől, pláne itt Európában, messze Kubától. Szerencsés vagy, hogy te megkóstolhattad ennek a kávénak az autentikus változatát. ;)

      Törlés