Kategóriák

2014. december 12.

Túrós kakaópite





Az utóbbi időben egymás utáni napokon négyszer is készítettem tejpitét, azelőtt meg soha, pontosabban idén nyáron életemben először egy banános változatot próbáltam ki. Aztán feledésbe merült, most viszont eléggé rákaptunk. Gondoltam, épp itt az ideje, hogy vigyek bele valami kis csavart, ezért került bele túró, aztán később mascarpone. Annyira tetszett nekünk az eredmény, hogy a Kutyafül azt mondta, máskor is így kellene csinálnom. De jó! :D Következő alkalommal azt találtam ki, hogy tej helyett kakaóval készítem. Bár életem párja nem rajong a kakaóért, mégis meg volt elégedve vele. Sőt még egy barátnőmön is leteszteltem, aki mindjárt megevett belőle két csillagot és egy fenyőfát, és tele szájjal motyogta bólogatva, hogy nagyon jó. Én nem tudok választani - nekem tetszik tejjel és kakaóval is.
Ideális reggeli lehet belőle karácsonykor, és bár felvághatjuk hagyományosan négyzetekre is, de a gyerekeknek nagy örömet szerezhetünk vele, ha az ünnephez kapcsolódó kiszúróformákkal különböző alakúra formázzuk – így olyan jópofák.






Hozzávalók 19x25 cm-es tepsihez:

Pitéhez:
3,5 dl tej
1 csapott ek. cukrozatlan kakaópor
3 tojás
9 dkg cukor
15 dkg túró
8 dkg vaj
15 dkg finomliszt
4-5 dkg mazsola vagy bármilyen aszalt gyümölcs akár vegyesen is, pl. sárgabarack/ananász/sárgadinnye
vaj a formához

Tetejére:
1,5 ek. porcukor
1 mk. őrölt fahéj

elkészítés:
  1. A kakaóhoz a tejet lábasba öntjük és felforrósítjuk. A kakaóport bögrébe téve elvegyítjük 2 dkg cukorral, hozzámerünk 4-5 evőkanál forró tejet, és csomómentesre keverjük. Folyamatosan kevergetve, lassan a többi tejhez öntjük és felforraljuk. Kihűtjük.
  2. A tojásokat a többi cukorral robotgéppel fehéredésig keverjük, hozzáadjuk az előzőleg villával áttört túrót, krémesre dolgozzuk, majd hozzáöntjük a langyosra hűlt, olvasztott vajat.
  3. A kihűlt kakaóval felváltva, kisebb adagokban belekeverjük a lisztet, és a tésztamasszát a tepsibe öntjük.
  4. A mazsolát szépen elosztva, a túrós kakaómasszára szórjuk, és amíg a sütő bemelegszik, hagyjuk, hogy megduzzadjanak.
  5. A pitét előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, a tepsiben hagyjuk langyosra hűlni, majd felszeleteljük, vagy kiszúróformákkal alakítjuk különböző formájúra. A tetejét meghintjük fahéjas porcukorral, és tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc















A recept a Kifőztük gasztromagazin decemberi számában is megjelent.