Kategóriák

2014. szeptember 5.

Pikáns, őszibarackos túrótorta - egy elbaltázott lekvár reinkarnációja







Van az úgy, hogy valami nem sikerül, sőt olyan is, hogy többször egymás után se, meg olyan is, hogy se ez, se az nem klappol. Nálam most ez az utóbbi eset forog fenn már pár hete, ráadásul mindez összeadódik a lassúsággal, ami rám eddig egyáltalán nem volt jellemző. Olyan vagyok, mint az őszi légy, amiből hiányzik a kezdeti lendület. De hát végül is már ősz van. Sebaj, majdcsak helyrejövök. :)
Na de vissza a recepthez! Ez a süti lekvárnak indult, pontosabban az, ami benne van. Gyömbéres-fahéjas őszibaracklekvárt akartam főzni, ui. volt itthon 3 szem érett, ám nem valami édes példányom. A leki azonban sehogy sem akart besűrűsödni, hiába rotyogtattam. Gondoltam, akkor átkonvertálom krémlevesnek. Az ötlet jó volt, csakhogy a hideg tejszíntől úgy összeugrott, hogy jobbnak láttam nem erőltetni a levesfőzést, hátha a hígításul szolgáló tej kicsapódik a savanykás barack miatt. Ez az eset is azt példázza, milyen szórakozott vagyok mostanában – hideg tejszínt önteni forró lekvárba... Talán egyszer megkísérlem kideríteni, hogy tényleg összeugrott volna-e a tejtől.
Hát jó, akkor pihentetjük egy időre a témát. A tejszínes „barackmatyi” be is került a hűtőbe, hogy majd másnap döntök a sorsáról.
A Kutyafül ama fent említett másnapon késő délután ért haza, pókerarccal közölte, hogy valami édesre vágyik, mire megjelent lelki szemeim előtt az előző napi barackos kreálmányom. Némi ötletelés (linzertorta, poharas desszert, töltött palacsinta, talán-mégis-barackkrémleves) után a torta mellett döntöttem, mert személy szerint valami krémesre vágytam, puha tésztában. A Kutyának meg úgy is mindegy, lényeg, hogy finom legyen. Neki is álltam, és bár aznap már nem, de jó pár órával később megjutalmaztam magunkat ezzel a tortával. Meg kell mondjam, ekkor már cseppet sem bántam, hogy elrontódott az a lekvár. :D
Nem muszáj akkora sütőformában sütni, amekkorában én, és akkor könnyen félbevágható a tészta, és 2 lap közé is tölthetjük a krémet. Utólag én is jobban örültem volna, ha egy kisebbet választottam volna, de szerintem így is felvállalható. :)






Hozzávalók 20-24 cm-es tortaformához:

Piskótához:
3 tojássárgája
5 tojásfehérje
8 dkg cukor
5 dkg finomliszt
3 dkg étkezési keményítő
4 dkg darált dió
1 csapott tk. sütőpor
egy csipet só
vaj + liszt a forma kikenéséhez

Krémhez:
50 dkg őszibarack (tisztítva mérve)
1 ek. frissen reszelt gyömbér
1 lime leve
1 fahéjrúd
1 cs. 2:1 befőzőcukor (elmaradhat, de akkor pótoljuk cukorral)
3 ek. cukor
2 ek. porcukor
2,5 dl tejszín
25 dkg túró
8 zselatinlap

Tetejére és a díszítéshez:
3 dl tejszín
1 cs. habfixáló (elmaradhat)
1 púpozott ek. porcukor
1 nagy őszibarack vagy nektarin

elkészítés:
  1. A piskótához a tojások sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, majd kisebb adagokban, felváltva hozzáforgatjuk a sütőporral, keményítővel elvegyített lisztet és a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  2. A tésztamasszát a kivajazott, liszttel behintett tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. A formából kivéve, rácson hagyjuk kihűlni.
  3. A meghámozott barackot felkockázzuk, lábasba tesszük, hozzáadjuk a lime levét, a gyömbért, és botmixerrel pürésítjük.
  4. Hozzáadjuk a befőzőcukrot, a cukrot, a fahéjrudat, kevergetve felforraljuk, és addig főzzük kis lángon, amíg épp sűrűsödni nem kezd. Elzárjuk alatta a lángot, besűrítjük 2 dl tejszínnel, majd teljesen kihűtjük.
  5. A villával áttört túrót simára keverjük a porcukorral, és alaposan összekeverjük a tejszínes barackkrémmel.
  6. A pár percre hideg vízbe áztatott zselatinlapokat alaposan kinyomkodjuk, feloldjuk a felforrósított, maradék tejszínben, és kicsit hűlni hagyjuk.
  7. A zselatinos tejszínhez keverünk 2 evőkanál barackos túrókrémet, és ezt a többi krémhez forgatjuk. Hűtőbe tesszük annyi időre, hogy a krém egy kicsit megdermedjen.
  8. A tésztát visszatesszük a sütőformába, rákanalazzuk a krémet, és 1 órát hűtőben dermesztjük.
  9. A tejszínt a cukorral és a habfixálóval habbá verjük, a krémre simítjuk (vagy elkenjük a torta teljes felületén), és pár órára visszatesszük a hűtőbe.
  10. A megmosott (igény szerint meghámozott) barackot cikkekre vagy kockákra vágjuk és kidíszítjük vele a torta tetejét.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc

Tipp:
Akinek van őszibaracklekvárja, az megspórolhatja a lekvárfőzést. A lekvárt azonban fel kell főzni utólag a gyömbérrel és a fahéjjal, és aztán mehet bele a tejszín. Úgy gondolom, akár ki is hűthetjük a lekvárt, és úgy is hozzá lehet keverni a tejszínt, az eredményen ez nem fog változtatni.