Kategóriák

2014. április 9.

Rántott hús másként, avagy rágós tyúkmellmentő akció





Az utóbbi időben eléggé kifogytunk a csirkemellből, ezért már időszerű volt bespájzolni belőle. Nem akartunk viszont megint a szokott helyről vásárolni, mert egy ideje nem vagyunk kibékülve a hús minőségével. Egy másik boltból szereztük be a pár hétre való húsadagunkat. Sajnos jól melléfogtunk, ui. csakúgy, mint a korábbi üzletben, itt is tyúkmellet adtak el csirkemell címén. Vissza már nem vihettük, mert egyrészt nem volt meg a blokk, másrészt pedig már lefagyasztottam az egészet. Kitaláltuk, hogy szétosztogatjuk a családban. Így kapott belőle Anya és a Kutyafül anyukája is. De még mindig maradt vagy 3 kg rágós húsunk. A tejben való áztatás nem vált be, húspuhítót meg nem akartam venni, így gyakorlatilag szinte mindenfajta elkészítési mód ki volt lőve. Maximum fasírtnak lett volna jó, de azt csirke-, pardon, tyúkmellből nem nagyon szeretjük. Elég nehéz volt kitalálni, hogy akkor mégis hogyan készíthetném el. Az azonban világos volt, hogy mindenképp darálni kell. Aztán mégis kialakult a felhasználási mód csodás és vállalható ötlete. Ledaráltam, és mivel egész jól formázható, így majdnem fasírt lett belőle, egészen pontosan formázott rántott husi. Ízesíteni is könnyű volt, mint ahogyan a fasírtot is, és tulajdonképpen bármi olyat hozzákeverhetünk, amire csak kedvünk szottyan, pl. zöldfűszereket is, de elég lehet csupán só és bors. Végül is egész jót ettünk belőle, szóval bátran merem ajánlani azoknak, akik hozzánk hasonlóan rosszul járnak a vásárlás során, vagy esetleg öregedő tyúkjaik mellét kívánják feltálalni családtagjaiknak. Így biztosan el fog fogyni. :) Persze bármilyen egyéb húsból is elkészíthető.






Hozzávalók 6 darabhoz:

40 dkg tyúkmellfilé
1 kis vöröshagyma
2 szelet piros húsú pritaminpaprika
őrölt fekete bors

finom- vagy rétesliszt
1 tojás
kevés tej
zsemlemorzsa
mangalicazsír vagy növényi olaj a sütéshez

elkészítés:

  1. A hagymát és a paprikát nagyobb darabokra vágjuk, és késes aprítóban ledaráljuk.
  2. A húst ledaráljuk, hozzákeverjük a paprikás hagymapépet, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
  3. A húspépből 6 egyforma nagyságú golyót formázunk, kissé ellapogatjuk, ügyelve arra, hogy a lágy húsmassza ne essen szét.
  4. A húspogácsát lisztbe mártva tovább lapítjuk, majd a másik oldalára is lisztet szórunk. A húst a két tenyerünk között ide-oda „borogatva” lerázzuk róla a felesleges lisztet.
  5. A húspogácsák egyik oldalát tejjel felvert tojásba mártjuk, és villa segítségével a felül lévő felére is rálötyögtethetjük a tojást.
  6. Fordítólapát segítségével a hús alá nyúlunk és átemeljük a zsemlemorzsába. Ekkor még jobban ellapogatjuk.
  7. A húspogácsákat rátesszük a serpenyőben felhevített zsírra, és közepes lángon mindkét oldalukat pirosra sütjük. Papírtörlőre szedjük, majd tetszőleges körettel együtt tálaljuk.