Kategóriák

2014. december 1.

Fahéjas mandulatorta mangóval (lisztmentes) - a 28. SAD!-ra





Kedves meghívást kaptam Orsitól, alias Kabócától, a Kabóca a konyhában blog háziasszonyától, aki a 28. SAD! kapcsán invitált, hogy játsszak. Korábban már láttam a kiírást, és el is gondolkodtam rajta, hogy újra részt veszek a játékban, ui. a téma ezúttal a fahéj, amit nagyon-nagyon szeretek. Aztán valahogy túllendültem a dolgon. De a meghívóra már nem akartam nemet mondani, mert emlékszem rá, nekem is milyen jól esett, amikor anno az általam vezényelt SAD! fordulóra beérkeztek a jelentkezések, illetve az is él még bennem, hogy kicsit elkenődtem, amikor láttam, alig-alig sikerült megmozgatnom pár emberkét. Tehát már két okom is volt, hogy ne mondjak nemet Kabóca hívására: az egyik ugyebár a fahéj szeretete, a másik pedig a „ne hagyjuk cserben Orsit”-gondolat.
A SAD! mint játék egy csöppet „kiégett”, és talán érthető, hogy egy idő után legtöbben elveszítjük az érdeklődésünket, de ha jó a téma, akkor miért ne lehetne időről-időre újjáéleszteni. Márpedig számomra ez a mostani téma érdekes, és bár nem állítom, hogy a tortám kapcsán a kreativitásom őrült magasságokban járt, tekintve, hogy nem én találtam ki, de a játéknak hála egy kicsit megint előtérbe került nálam ez a szuper fűszer, és általa kipróbálhattam egy ígéretesnek tűnő receptet.
Ez a torta egyébként eredetileg mogyoróval készül, sőt kicsit több volt benne a vaj is, de én a mogyorót mandulára cseréltem, és picivel több fahéj került bele.
Nagyon finom süti, de elég kiadós, egy szeletnél többet nem tudtunk megenni belőle.







 

Hozzávalók 24 cm átmérőjű tortaformához:

Tésztához:
15 dkg puha vaj
15 dkg porcukor
csipet só
4 tojás
20 dkg őrölt mandula
1 tk. sütőpor
2 tk. őrölt fahéj
½ tk. őrölt szerecsendió
vaj és liszt a formához

Tetejére:
1 kis érett mangó fele
4 dl 30%-os tejszín
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
2 ek. porcukor
1 ek. vágott pisztácia

elkészítés:
  1. A vajat a cukorral kihabosítjuk, egymás után hozzádolgozzuk a tojásokat, majd beleforgatjuk a sütőporral, sóval, fahéjjal, szerecsendióval vegyített mandulát.
  2. A tésztamasszát az oldalán kivajazzuk, kilisztezzük sütőformába simítjuk, előmelegített sütőben megsütjük. A formában hagyjuk, és rácsra téve hagyjuk kihűlni.
  3. A mangót meghámozzuk, a gyümölcshúst levágjuk a magról, és a felét felszeleteljük. Félreteszünk belőle néhányat, a többit pedig pürésítjük. (A mangó másik felét felhasználhatjuk másra.)
  4. A tejszínt a kétféle cukorral kemény habbá verjük, majd lazán a torta tetejére halmozzuk. Elosztjuk rajta a mangópürét, a félretett mangószeletekkel díszítjük és megszórjuk pisztáciával. 1 órára hűtőbe tesszük, majd tálaljuk.
sütési hőfok: 175°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc









Forrás: lecker.de

6 megjegyzés:

  1. Hű, ez aztán, ez aztán! :D Nagyon szép tortát sütöttél! :) A mandula és a fahéj nálam is nagy kedvenc, úgyhogy elemeltem azt a szeletkét, estére pedig beneveznék egy másodikra, ha van még. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D De cuki vagy, köszi! :) Ugye, jó páros ezek ketten?! Hát persze, hogy van még, emlékezetembe véstem, hogy adós vagyok még egy szelettel ma estére. Készítsd a gyomrod! ;)

      Törlés
  2. Az ünnepi asztalra nagyon is elfogadnám....hmmmm...szuper! :-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép és izgalmas ízvilágú tortát készítettél! :) Kaphatok egy szeletkét?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát persze, hogy kaphatsz! :) Örülök, ha tetszik.

      Törlés