Kategóriák

2014. november 21.

Mascarponés tejpite fahéjas-mascarponés almaraguval





Az utóbbi napokban mellőztük az édességevést, csak a szülinapom utáni hétvégén sütöttem, de az csak egy kicsi torta volt, és ugye négyfelé osztódott. Magyarul nem sok jutott belőle, de édesség utáni vágyból annál inkább maradt egy szép nagy adaggal.
Nem volt mit tenni, gyorsan orvosolni kellett a problémát, ezért összedobtam ezt a tejpitét. Az elmúlt hetekben úgyis egymás után gyártottam ezt a süteményfélét, mindig túróval kombinálva, így hát a fejemben volt a recept. Most viszont nem túró került bele, hanem mascarpone, mert volt egy dobozzal a hűtőben. A szavatossága lejárt vagy 2 hete, de semmi baja nem volt még, viszont tovább mégsem akartam tartogatni.
A túrós tejpite nagy kedvencünk lett, de ha lehet, mascarponéval még finomabb. Sajnos a jó kis apukám-féle baracklekvár már elkopott, pedig azzal az igazi, ezért kitaláltam, hogy készítek hozzá valami egészen mást, ami nem lekvár. Ezt az almaragut gondoltam ki, de úgy elgondolkodtam közben, hogy az összes főzőlevet kiöntöttem, pedig direkt fel akartam használni egy részét, hogy igazán raguállagú legyen a körítés. A fotókon emiatt nem pont úgy néz ki, mint amilyennek megálmodtam, de a receptben úgy olvasható, ahogy igazából el akartam készíteni. Természetesen úgy folyós állagú lesz.
De hogy a bosszúság teljes legyen, cukor helyett sót tettem a darálóba és azzal szórtam meg a pitét. Úgyhogy kérem szépen az ott a képek egy részén só! :D Nem győztem utána kis ecsettel lesöpörni, majd nedves konyharuhával áttörölni a süti tetejét. :D Ilyen se történt még velem, de az tuti, hogy ezentúl minimum 20 cm távolságra teszem a cukros dobozt a sóétól, nehogy legközelebb só... akarom mondani szó érje a ház elejét.






Hozzávalók 19x25 cm-es tepsihez:

Pitéhez:
3 tojás
7 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
15 dkg mascarpone
6 dkg vaj
13 dkg liszt
2,5 dl tej
3 dkg mazsola
vaj a sütőforma kikenéséhez
porcukor a tálaláshoz

Almaraguhoz:
2 nagyméretű, savanykás alma
1 citrom leve
1,5 dl almalé
1 púpozott ek. cukor
1 fahéjrúd
10 dkg mascarpone
2 dkg porcukor
1 tk. őrölt fahéj

elkészítés:

  1. A tojásokat a kétféle cukorral habosra kavarjuk, hozzáadjuk a mascarponét, simára dolgozzuk, majd belekeverjük a langyosra hűlt, olvasztott vajat. Két részletben csomómentesre keverjük benne a lisztet, és hozzáöntjük a tejet.
  2. A tésztamasszát a kivajazott tepsibe öntjük és elosztjuk rajta a mazsolát. Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, majd rácson hagyjuk langyosra hűlni.
  3. A raguhoz a meghámozott almákat kis kockákra daraboljuk, lábasba tesszük, meglocsoljuk frissen facsart citromlével, rászórjuk a cukrot, beletesszük a fahéjrudat, és felöntjük az almalével. Puhulásig főzzük, majd kivesszük belőle a fahéjrudat, az almát leszűrjük (a léből felfogunk 3 evőkanálnyit) és teljesen kihűtjük. 
  4. A mascarponét simára keverjük a porcukorral, a fahéjjal, a kihűlt almalével, és tetszés szerinti méretű szeletekre vágott, porcukorral hintett tejpitéhez kínáljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 45 perc









6 megjegyzés:

  1. :D Hát van mikor az ember lánya el van varázsolódva. Néha én is olyanokat bűvészkedek, hogy utána csak lesek, hogy ezt most hogy bírtam előadni? :D Ez a süti nagyon guszta, bármi legyen is a tetején. :) ... azért elárulod, hogy melyik képről lehet csenni sómentesített sütit? ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Ne is mondd! Én néha olyan dolgokat teszek a hűtőbe, ami marhára nem oda való. :D De akartam már kupakot cserélni két különböző méretű doboz kapcsán, meg hasonló jópofaságok szoktak még történni. Csak röhögök magamon.
      Oké, elárulom: a tepsiben, amikor még nincs felszeletelve, illetve a felszeletelt tepsisek közül az egyik az még sós, de ami a tányéron van, azt viheted. ;)

      Törlés
  2. ...és még sós is??... :-DD Jót derültem, remélem nem haragszol, főleg, hogy én is jártam már így.... :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Ö ö, hát igen, ez az. :D Az első szelet még elég érdekes volt, aztán valahogy megszoktuk. Vagy csak azokba nem ivódott bele a só. A cukortartó azóta 2 m-re van a sóétól. :D

      Törlés
  3. Fincsi lehet! Ki kell próbálnom, mert tetszik! .)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök, remélem, neked is kedvenced lesz! :)

      Törlés