Kategóriák

2014. július 21.

Meggyes rácsos sütemény







Régebben nem voltam odáig a rácsos sütikért, maximum apukám „pácás” tésztáját szerettem, de egy idő óta a kedvenceimmé léptek elő. Különösen ez a meggyes vett le a lábamról, ami a Kutyánszki anyukájának az egyik specialitása. Legalábbis szerintem ez specialitás számba megy, mert annyira jól tudja készíteni, hogy kb. lehidalok tőle. Még javában tartott a lakásfelújítás, amikor küldött nekünk belőle egy tálcával, és úgy kellett ráparancsolnom magamra, hogy ne egyem meg az egészet.
Akkor elhatároztam, hogy ezt nekem is meg kell sütnöm. Aztán húzódott-halasztódott a dolog, de most, hogy a meggy már magától lehullik a telkünkön a fáról (mert hogy idén volt más dolgunk is, mintsem meggyet szedni), muszáj volt leszüretelnünk pár kilót (fa megráz, tál alátart, meggy belehullik), hogy végre elkészülhessen a sütike.
A tészta remek lett! Jupppííí! Naná, hiszen a recept eleve tökéletes. :) A töltelék is nagyon finom volt, mégsem pont olyan, mint „anyósomé”. Az ő meggye ui. másfajta, élénkpiros és valahogy zselésebbre sül a tésztában, míg a miénk édeskésebb ízű, a húsa fehérebb és a leve valahogy nem az a vérvörös árnyalatú, hanem inkább bordóba hajló. Nem is zselésedett annyira, a meggyszemek is épek maradtak. Mindkettőnk sütije nagyon finom, én mégis az övére szavazok, nekem jobban ízlik és színre is tetszetősebb. :) De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ezt a receptet nagy becsben fogom tartani, mert világbajnok. :D A receptért köszönet az illetékesnek! ;)

Az évekkel későbbi újrafotózáshoz viszont már az anyósomtól kapott meggyet használtam, úgyhogy a mostani képeken már élénkpiros a töltelék. :) A hozzávalók mennyiségét pedig a felére vettem, mert pont fele adag meggyet kaptunk.






Hozzávalók 18x28 cm-es tepsihez:

Tésztához:
40 dkg finomliszt
10 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
3 g sütőpor
15 dkg vaj
2 tojás
kb. 5 dkg tejföl

Töltelékhez:

70-80 dkg magozott meggy
10 dkg cukor (vagy a meggy édességétől függően)
1 cs. vaníliás cukor
1 csapott tk. őrölt fahéj
10 dkg darált háztartási keksz

Tálaláshoz:
darált dióbéllel kevert porcukor

elkészítés:

  1. A tésztához a cukorral, sütőporral vegyített lisztet elmorzsoljuk a felkockázott, hideg vajjal, hozzáadjuk a tejföllel elkevert tojásokat, és sima felületű tésztává gyúrjuk. Lefedve, hűtőbe tesszük fél órára.
  2. A tésztának kicsit több, mint a felét lisztezett felületen kinyújtjuk, és a kivajazott, liszttel behintett (vagy sütőpapírral bélelt) tepsibe fektetjük. (Én süteménykeretben sütöttem.)
  3. A töltelékhez a levétől lecsepegtetett meggyhez keverjük a kétféle cukrot, a fahéjat, a kekszmorzsa ¾ részét, és elosztjuk a maradék kekszmorzsával meghintett tésztán.
  4. A többi tésztát szintén tepsi méretűre nyújtjuk, átlósan 1 cm széles sávokra vágjuk, és berácsozzuk velük a tölteléket.
  5. A süteményt előmelegített sütőben, alulról a 2. rácsra téve megsütjük, majd tepsistől tortarácsra tesszük, és így hagyjuk kihűlni. Felszeleteljük és diós porcukorral hintve kínáljuk.
sütési hőfok: 175°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc











14 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta sütit készítettél... Sajnos már nincs meggy, úgyhogy majd valami más gyümölccsel fogom megsütni. Szerintem almával...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Hát igen, kicsit le vagyok maradva a meggyes édességek kapcsán. :D Ezt a tészta szerintem bármilyen gyümivel finom, almával is tuti. ;)

      Törlés
  2. Ó... Hát ez csodaszép lett! :) Látszik rajta, hogy a Ti meggyetekkel is isteni finom! Nem csoda, hogy ez a recept nagy becsben lesz! :) ...kedvem lenne fölfalni az egészet, de gyanítom, hogy már nem sok van belőle... ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Aranyos vagy! :) Képzeld, még mindig van egy tányérral, úgyhogy küldök belőle. :D Még jó, hogy nem olyan könnyű megunni.

      Törlés
  3. Heló Gabikám!!!
    Ez biztos tuti recept még almásan is, én ugyan ezt tésztát szoktam . És ahogy írod a meggy fajtájátol nagyon sok
    függ.
    Íze, színe stb.......Edit....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa! :) :) :) Most itt vigyorgok, hogy írtál, de jó! Igen, ez a tészta, ha egyszer bevált, akkor bármilyen gyümölccsel finom lehet, csak hát ugye a te drága kisfiad pont almával nem szereti, így az nálunk nem fog sűrűn készülni, maximum rengeteg dióval álcázva. :D Na de majd egyéb más gyümölccsel is kipróbálom. Még egyszer nagyon köszi a receptet! ♥

      Törlés
  4. Istenien néz ki a sütid, nagyon-nagyon guszta! :) Olyan jók ezek a jól bevált családi receptek, látszik is a fotókon, hogy milyen finom lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de aranyos vagy Hankka, köszönöm szépen! Örülök, hogy finomnak látod a sütit! Igazad van, a családi receptek nagyon jók, fontos, hogy megőrizzük őket. :)

      Törlés
  5. Imádom én is mindenféle meggyel :)
    Nagyon guszta lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) De jó, akkor már vagyunk egy páran a meggyes rácsost szeretők sorában! ;)

      Törlés
  6. Csodaszép sütike! Imádom! :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Kösziii! Gyere, van még 2 utolsó szelet belőle! ;)

      Törlés
  7. namnamnamnamnamnamnamnam

    VálaszTörlés