Kategóriák

2014. március 5.

Banános-csokis-kókuszos túródesszert karamellkrémmel





Most bemutatok egy desszertet, ami nekem nem igazán ízlett. :D Hogy miért is került fel mégis a blogra? Mert a család egy része nem értett egyet velem, ezért úgy gondolom, akkor biztos lesznek még olyanok, akik nem fogják osztani a véleményemet, és örömmel elkészítik majd.
Egyébként elég fura, hogy nekem nem jött be ez a túrós „csoda”, ui. külön-külön mindegyik elemét szeretem, kivéve a karamellt, ami sose tartozott a kedvenceim közé. Már akkor se ápoltam vele jó kapcsolatot, amikor a Snickers csokiban földimogyoróval, azaz sós mogyorónak való mogyoróval párosították. Igaz, az nem volt sós, de azzal a mogyoróval mégis kicsit annak hatott, és számomra egyáltalán nem illettek egymáshoz.
Ennek ellenére mégis megpróbálkoztam a karamellkrémmel, ráadásul enyhén sós formában, ha már úgy is annyira trendi manapság. :D Sajnos meg kell mondjam, nálam nem fog divatba jönni sose, legyen az sós vagy édes.
A karamellkrémet persze más módon is el lehet készíteni, de én most az alább leírt módon oldottam meg.
Ha a desszert nem is okozott nekem örömet, de a fotózása mindenképp. :)




Hozzávalók 4 személyre:

Karamellkrémhez:
2 ek. cukor
1 tk. vaj
egy csipet só
7,5 dkg tejszín

Túrókrémhez:
25 dkg túró
5 dkg banán
1 citrom leve
2 ek. porcukor
1 púpozott ek. tejföl
2,5 dkg csokoládéforgács

Rétegekhez és a díszítéshez:
10 dkg vajaskeksz (teljes kiőrlésű búzalisztből)
2 ek. kókuszreszelék
4 ek. 100%-os narancslé
15 dkg banán
csokoládéforgács

elkészítés:

  1. A karamellkrémhez a lábasba szórt cukrot világosra karamellizáljuk, hozzáadjuk a vajat, a sót, lassan felengedjük a tejszínnel, és simára keverjük. Hűlni hagyjuk.
  2. A kókuszreszeléket kis lángon enyhén megpirítjuk. A kekszet késes aprítóval durvára daráljuk, majd hozzákeverjük a pirított kókuszreszeléket.
  3. A meghámozott banánból 10 dkg-ot villával szétnyomkodunk, elkeverjük a fele adag citromlével, a tejföllel, a porcukorral, a túróval, és hozzáforgatjuk a csokoládéforgácsot.
  4. A többi banánt felkarikázzuk és meglocsoljuk a többi citromlevével.
  5. A kókuszos kekszmorzsából 2-2 evőkanálnyit elosztunk 4 pohárban, és mindegyik adagot meglocsoljuk 1 evőkanál narancslével. Ráteszünk 4-4 banánkarikát, amire 1-1 púpozott evőkanálnyi banános túrókrémet halmozunk, majd 1-1 evőkanál kókuszos morzsa következik, végül 1-1 evőkanál túrókrém.
  6. A desszertek tetejét meglocsoljuk a karamellkrémmel, és banánkarikákkal, valamint a maradék csokoládéforgáccsal díszítjük. Hűtőbe tesszük pár órára, hogy az ízek összeérjenek, és a keksz megpuhuljon. Tálaljuk.





2 megjegyzés:

  1. Ez aztán nagyon guszta lett! És micsoda ízélményt nyújthat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Az, akinek ízlett, biztos ugyanazt gondolta, amit te mondasz. :D

      Törlés