Kategóriák

2013. november 27.

Áfonyás csigakeksz





Nem is tudom már, mikor láttam először ilyen csigavonalas sütit, de már akkor nagyon megtetszett. Most eszembe jutott, hogy süthetnék én is. Úgy is nyakunkon a Mikulás (kicsit nehéz is a popója :D ) és a karácsony, ráadásul két sütis játékra is beneveztem. Közben az is kiderült, hogy egyre többféle aprósüteményt kezdek megszeretni. Akkor hát nem árt gyakorolni a kekszkészítést. :)
Találtam egy klassz receptet, volt is hozzá áfonyám, és izgatottan álltam neki, hogy ünnepi köntösbe öltöztessem a sütit. Még ha formájában nem is lett olyan ünnepi, de ízében mindenképp, mert a fűszereknek köszönhetően abszolút a forralt vörösborra emlékeztet. Kicsit meg is lepődtem rajta, de nagyon megörültem, hogy zamatában ennyire karácsonyi hangulatú lett. :)
Bár a tészta szépen formázható, de a téglalappá nyújtás nem egyszerű mutatvány. Mégis könnyen alakíthatjuk, ha késsel levágjuk a formátlanul lógó széleket, és kipótoljuk ott, ahol nem sikerült egyenesre nyújtani. :D
 
 

 
Hozzávalók kb. 36 darabhoz:

a tésztához:
25 dkg finomliszt
7,5 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
egy csipet só
12,5 dkg hideg vaj
1 tojás
2 ek. natúr krémsajt (pl. Philadelphia)

a töltelékhez:
15 dkg aszalt áfonya
7-8 dkg házi meggydzsem
½ mk. őrölt fahéj
½ mk. mézeskalács fűszerkeverék
egy csipet őrölt szegfűszeg

a tetejére:
1 kis tojás fehérje
kb. 8 dkg mogyoró krokant

elkészítés:

  1. A cukorral, sóval kevert lisztet elmorzsoljuk a kis darabokra vágott hideg vajjal, hozzádolgozzuk a tojást, a krémsajtot, és sima tésztává gyúrjuk. Téglatestté formázzuk, ellapítjuk (így nyújtáskor könnyebben felveszi majd a kívánt formát), és folpackba csomagolva, min. fél órára hűtőbe tesszük.
  2. Az áfonyát késes aprítóval felaprítjuk, majd összekeverjük a lekvárral és a fűszerekkel.
  3. A tésztát folpackra téve, kb. 20x38 cm nagyságú, 3 mm vastag téglalap alakúra nyújtjuk, és rásimítjuk a fűszeres-áfonyás masszát úgy, hogy a hozzánk közelebb lévő, hosszanti oldalnál szabadon hagyunk egy 1 cm széles sávot.
  4. A szabadon hagyott szélétől kezdve, a fólia segítségével óvatosan, de szorosan feltekerjük a tésztát, és 30 percre hűtőbe tesszük.
  5. A tésztarúd végeit egyenesre vágjuk, körben megkenjük felvert tojásfehérjével, mogyoró krokantba forgatjuk, majd kb. 1 cm vastag szeletekre vágjuk.
  6. A kekszeket sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk, és előmelegített sütőben egymás után megsütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 175°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 15 perc