Kategóriák

2013. október 3.

Gombás-húsos "rizottó"





Újra itthon vagyunk, lassan visszarázódunk a hétköznapokba. Enni is kell, ezért amióta hazaértünk, főztem egy s mást a már jól bevált receptjeim közül. Most azonban valami olyasmit akartam csinálni, amit eddig még soha. Pontosabban az ebben az ételben lévő hozzávalókból szinte pont így már korábban is készültek ételek, de a gombából többnyire tejszínes gomba lett, a húsból valamilyen szaftos husi, a rizsből meg köret. Most viszont vegyítettem ezt a három hozzávalót, és ez a rizses egytálétel kerekedett belőle a Kutyafülnek. Amúgy fogalmam sincs, hogyan készül a rizottó, de gondolom, nem követtem el vele túl nagy szentségtörést, ha esetleg nem pont így. Egyébként is az a lényeg, hogy sikert arattam vele.




Hozzávalók 2 személyre:

½ csirkemellfilé
őrölt fekete bors

1,5 dl rizs
1 jó tk. mangalicazsír
víz

Gombás alaphoz:
1 fej vöröshagyma
20 dkg konzerv csiperkegomba
1,5 dl húsalaplé
őrölt fekete bors

2 ek. mangalicazsír

elkészítés:

  1. A húst csíkokra vágjuk, sóval, borssal fűszerezzük és alaposan összeforgatjuk.
  2. Lábasban zsírt hevítünk, rátesszük a rizst, kissé megpirítjuk, majd felengedjük másfélszeres mennyiségű vízzel, és kis lángon puhára főzzük.
  3. A gombás alaphoz a hagymát nagyon vékony karikákra vágjuk, és a zsíron megdinszteljük. A lecsepegtetett gombakonzervet a hagymára tesszük, megfűszerezzük, átforgatjuk, és pár percig sütjük.
  4. Felengedjük az alaplével, és kis lángon párolva, majdnem teljesen elforraljuk a levét.
  5. Rátesszük a húst, fehéredésig sütjük, majd hozzáforgatjuk a kész rizst, és tálaljuk.