Kategóriák

2013. június 19.

Tejszínes meggykrémleves








Most már én is mosolygok magamon, mert olyan ételeket is kezdek megszeretni, amit sok éven át meg nem ettem volna. A meggy – csak úgy magában – szintén ezek közé az ételek közé tartozik, de most, hogy a kertünkben idén a két kis meggyfánk is hozott termést, nincs szívem kidobni, vagy mind egy szálig elajándékozni. A mi meggyünk ui. az édesebb fajtából való, önmagában fogyasztva is ízlik nekem, ráadásul abszolút bio, mert nem érte permetszer.
Az idén nagyon kedvező volt az időjárás a meggytermés szempontjából, így a meggyfáink kb. 5 kilónyi mennyiséggel ajándékoztak meg bennünket, ami a fák méretét tekintve nem kevés. A leszedett gyümölcs egy részét persze mégis elosztogattam.
Meggyszedés után aztán azonnal beindult a fantáziám, és láttam magam, ahogy egymás után készítem a meggyes édességeket. A sort ezzel a krémlevessel kezdtem, és meg kell mondjam, még én is meglepődtem, mennyire jól esett kanalazni a saját termésből készült üde, nyári leveskét.
Innentől kezdve tehát éljen a meggy! :D






Hozzávalók 8 személyre:

a leveshez:
1 kg magozott meggy (nálam Pándy üvegmeggy)
2,5 dl tejszín
2,5 dl tej
½ citrom leve
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
cukor (ízlés szerint)
1 púpozott ek. étkezési kukoricakeményítő
1 nagy fahéjrúd
8-10 szem szegfűszeg
8-10 szem szegfűbors

a tálaláshoz:
2,5 dl habtejszín
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
személyenként 1 tk. pirított mandulapehely

elkészítés:

  1. A meggyet lábasba tesszük és felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Citromlével, fahéjrúddal, szegfűszeggel, szegfűborssal és ízlés szerint cukorral ízesítjük. Forrástól számítva 3-4 percig főzzük. Kivesszük belőle a fűszereket, és a levest leturmixoljuk.
  2. A keményítőt csomómentesre keverjük egy kevés tejben, és besűrítjük vele a levest.
  3. Hozzáadjuk a többi tejet, a tejszínt, a vaníliás cukrot, és épp csak összefőzzük (nem forraljuk!).
  4. Behűtve, édesített tejszínhabbal és pirított mandulapehellyel díszítve tálaljuk.