Kategóriák

2013. április 16.

Húsos palacsinta rántva, kaporszósszal





Szombaton főzőcskézős napot tartottam, mert az utóbbi időben nem sok kedvem volt órákig a konyhában dzsesszelni. Egyéb fontos teendőim sem tették lehetővé, hogy ott toporogjak napestig. Most valahogy volt türelmem is, hangulatom is meg ötletem is. Igazából a Kutya által vásárolt eper adta meg a löketet a konyhai munkálatokhoz, és süti sütéssel indult a délelőtt. Aztán már nem jutott idő az ebédkészítésre, helyette hőn szeretett pizzánkat rendeltük meg a szokott helyről. A délután ezek után már ismét a konyhában telt, és a szombatra tervezett étek helyett előre elkészült a vasárnapi ebéd.
A Kedves nem kedveli a palacsintát, én viszont imádom – legyen akár édes vagy sós. Napok óta palacsintára vágytam, és úgy akartam elkészíteni, hogy ne csak én egyek majd belőle. Szerencsére ezt a töltött, rántott verziót az én drágám is szereti. Gondoltam, még inkább a kedvében járok, ha hosszú idő után ismét kaporszósszal kedveskedem neki, csak ezúttal kicsit másként készítem el – mártásnak. Bár még nincs friss kapor, de muszáj volt elhasználni a hűtőben fagyottan várakozó kaprunkat.




Hozzávalók 12 palacsintához:

Palacsintához:
2 tojás
5 dl tej
2,5 dl víz
30 dkg finomliszt
1 tk. só
1 mk. cukor
1 ek. napraforgóolaj

Töltelékhez:
50 dkg darált csirkemellfilé
1 nagy fej vöröshagyma (kb. 15 dkg)
5 gerezd zúzott fokhagyma
1 ek. mangalicazsír
őrölt fekete bors

3 ek. aprított petrezselyemzöldje

Panírozáshoz és a sütéshez:
finomliszt
3-4 nagy tojás
zsemlemorzsa (nálam most kalácsmorzsa)
mangalicazsír

Tálaláshoz:
kaporszósz

elkészítés:

  1. A sóval, cukorral ízesített felvert tojást simára keverjük egy kis liszttel, és fokozatosan adagolva hozzá a tejet és a lisztet, csomómentesre keverjük. Felengedjük a vízzel, hozzáadjuk az olajat, és a megszokottnál egy kicsit sűrűbb tésztát lefedve, fél órát pihentetjük.
  2. Serpenyőben 1 teáskanál olajat hevítünk, elosztunk benne egy merőkanálnyi tésztamasszát, és a palacsintát mindkét oldalán megsütjük. Így járunk el a többi tésztával is.
  3. A töltelékhez a hagymát lereszeljük vagy késes aprítóval pépesre daráljuk, és a zsíron megdinszteljük.
  4. Hozzákeverjük a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd rátesszük a húst, és készre sütjük. Belekeverjük a petrezselyemzöldet.
  5. A palacsinták közepére másfél evőkanálnyi húst kupacolunk, kissé ellapítjuk, és a palacsintát minden irányból ráhajtjuk a töltelékre, hogy párna alakú legyen.
  6. A palacsintákat előbb lisztbe, majd tejjel felvert tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk, és a zsírban minden oldalukon pirosra sütjük. Lecsepegtetjük, majd papírtörlőre szedjük.
  7. Személyenként 2 palacsintát teszünk a tányérra, és kaporszószt kínálunk hozzá.