Kategóriák

2013. december 14.

Rum-golyó






Az édességes dobozkámban turkáltam, amikor rátaláltam egy kis receptes füzetkére, amit annak idején az egyik bevásárló központban lehetett látni az édességdíszítő kellékek mellett. Ezeket a füzeteket bárki ingyen magával vihette. Most, hogy úgy is benne vagyok a karácsonyi kekszkészítésben, fellapoztam ezt a kiadványt, és sok egyéb süti mellett megláttam ezt a jópofa és könnyen elkészíthető bonbont. Mivel épp nem volt itthon semmilyen édesség, gyorsan neki is álltam elkészíteni. Feleztem a mennyiségeket, de valami akkor sem volt rendben az eredeti recepttel. Kifelejtették a hozzávalók közül a vajat, az elkészítés leírásában viszont szerepelt. Én annyit tettem bele, amennyiről úgy gondoltam, hogy nem rontja el. Lekvárból sem írtak elegendő mennyiséget, ezért aztán picit változtattam az arányokon. Az előkészületek közben rájöttem, hogy ez a golyóbis majdnem ugyanúgy készül, mint gyerekkorom kedvence, a Jetty torta, csak ez inkább piskótához hasonló tésztából van. Na, akkor csakis jó lehet – gondoltam. Így is lett. Igazából jól ismert ízű édesség ez, amit megbolondíthatunk még egy kis dióval vagy másféle lekvárral.
A „golyózás” után pedig végre elkészíthettem a hiányzó adventi „koszorút” is, amit most először tényleg nem koszorú formára alakítottam, hanem inkább katonás sorba állítottam a gyertyákat. Jól elmolyoltam vele, de igazán jól esett egy kicsit díszítgetni. 





Hozzávalók 20 darabhoz:

a tésztához:
2 tojás
5 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
5 dkg finomliszt
1 dkg cukrozatlan kakaópor
½ tk. sütőpor

az összeállításhoz:
5 dkg étcsokoládé
1 ek. vaj
3 ek. rum
7 dkg baracklekvár

a mázhoz és a díszítéshez:
10 dkg étcsokoládé
3-4 ek. tej
cukorgyöngyök

elkészítés:

  1. A tojást felhabosítjuk, fokozatosan hozzáadjuk a kétféle cukrot, 2-3 percig keverjük, majd hozzádolgozzuk a kakaóporral, sütőporral vegyített lisztet.
  2. A tésztát a kivajazott, liszttel behintett, kb. 16 cm átmérőjű, kapcsos tortaformába vagy kis tepsibe öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük. Hűlni hagyjuk.
  3. A tésztát összetörjük, morzsalékosra dolgozzuk, majd hozzáadjuk a rumot, a lekvárt, a vajjal összeolvasztott, langyosra hűlt étcsokoládét, és előbb villával majd robotgéppel összekeverjük. A tésztamasszát 30 percre hűtőbe tesszük.
  4. A masszából kisebb diónyi golyókat formázunk, megmártjuk a gőz fölött megolvasztott, tejjel kevert csokoládéban, majd sütőpapírra sorakoztatjuk.
  5. Amikor a máz még képlékeny, a tetejükre biggyesztünk 1-1 cukorgyöngyöt, és így hagyjuk megdermedni a bevonatot.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc


Tipp:
Én olyan mázzal készítettem a bonbont, ami a tejnek köszönhetően lágy marad. De lehet roppanós csokoládéburkot is készíteni. Ehhez 15 dkg étcsokoládét gőz fölött összeolvasztunk 1 evőkanál napraforgóolajjal, megmártjuk benne a golyókat, és hagyjuk megszáradni.
 
 

 

5 megjegyzés:

  1. Hmmmm.... ezek a kis golyóbisok igazán tetszetősek lettek! :) Biztos nagyon finomak is! A reggeli kávéhoz idegurítanál párat? :D A fotók, egyszerűen mesések, a koszorú pedig gyönyörű! Megérte vele molyolni. ;) Csodás minden na...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De drága vagy, köszönöm! Persze, hogy gurítok neked ebből a finom, puha belsejű golyóból. :) Már majszolhatod is, mindjárt odaérnek.

      Törlés
    2. Már eszem... :) Köszi!

      Törlés
  2. Gyönyörűek, a golyók is és a fotók is! :) És nagyon tetszik az adventi "koszorúd"! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de kedves vagy Hankka, köszönöm! :) Kicsit megcsúsztam a koszorúval, de legalább most már van. Örülök, hogy tetszik a recept, a képek és a koszorú is.

      Törlés