Kategóriák

2013. augusztus 29.

Túrószuflé





Évek óta terveztem, hogy felfújtat készítek, de soha nem került rá sor, pedig jó pár recit elolvastam, és találtam is nekem tetszőeket. Most, hogy volt itthon még maradék túróm, adódott a lehetőség, hogy végre nekiálljak. Annak idején mindenképp a túrószuflét akartam legelőször kipróbálni, így most valóban ezzel kezdem a felfújtak sorát, mert az már biztos, hogy nem ez volt a legutolsó alkalom, hogy készítettem. Nekünk nagyon ízlett, nem is értem, miért vártam vele annyi ideig.
Utólag úgy látom, hogy az én bögréim túl nagyok voltak (2 dl-esek), a krémet pedig háromfelé osztottam, ezért a szuflé éppen hogy csak a forma fölé emelkedett, és mire lefotóztam, majdnem teljesen össze is esett. Fotózáskor pedig elfelejtettem belekanalazni, pedig akkor jobban látszódott volna a szuflé állaga.
Azt javaslom, hogy vagy csak kétfelé ossza a krémet, aki kedvet érez hozzá, vagy 4 kisebb formát válasszon.




Hozzávalók 3-4 személyre:

25 dkg sovány túró
3 dkg búzadara
5 dkg puha vaj
6 dkg cukor
3 tojás
1 citrom reszelt héja
1 cs. vaníliás cukor
1 ek. puha vaj + 1 ek. kristálycukor a sütőformákhoz
porcukor a szóráshoz

elkészítés:

  1. Egy tálba szűrőt teszünk, kibéleljük konyharuhával, beletesszük az összetört túrót, és 2-3 órán át állni hagyjuk, hogy a benne lévő savó lecsepegjen.
  2. 2 db 2 dl-es vagy 4 db 1,5 dl-es szufléformát/bögrét kikenünk vajjal, és beszórjuk kristálycukorral.
  3. A vajat a cukorral krémesre keverjük, belereszeljük az alaposan megmosott citrom héját, egyenként hozzáadjuk a tojássárgájákat, majd belekeverjük a lecsepegtetett túrót és a búzadarát.
  4. A tojásfehérjét félig felverjük, majd a vaníliás cukrot is beleszórva, kemény habbá verjük, és óvatosan a túrós masszához forgatjuk.
  5. A szufléalapot a formákba töltjük úgy, hogy a krém 1 cm-rel a formák széle alá érjen. A formákat jénai tálba állítjuk, félig felengedünk forró vízzel, és előmelegített sütőbe toljuk. (A sütőt közben tilos nyitogatni, különben a felfújt összeesik.)
  6. Ha a felfújtak teteje pírt kap, kivesszük a sütőből, és megszórjuk porcukorral. Tálaljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (vagy hőlégkeverés 175°C)
sütési idő: kb. 30 perc





4 megjegyzés:

  1. Ó, de szépek lettek! Ha legközelebb készítesz, csak szólj, szívesen belekanalazok! ;)

    VálaszTörlés
  2. Ó, hát ez csodás lett így is. Rajongok az ilyen könnyed desszertekért. A fotók is lenyűgözőek, visszaadják a lényeget.

    VálaszTörlés
  3. Cuki vagy, köszi! :) Naná, hogy szólok, akár át is jöhetsz, és tartod a kanalat. :D

    VálaszTörlés
  4. Kedves vagy Nea, köszönöm! Örülök, hogy tetszik, bár én pont a lényeget hiányolom, mire lefotóztam, visszabújt a szuflé. :D

    VálaszTörlés