2013. május 20., hétfő

Rumos gesztenyefagyi csokis kekszdarabokkal

 













Hétről-hétre mindig megakadt a szemem a mélyhűtőben árválkodó gesztenyemasszán, de valahogy sosem adódott úgy, hogy készítsek belőle valamit. Ugyanígy figyelgettem már hónapok óta a megmaradt egyetlen kis zacskónyi Jó reggelt! Mini kekszet, de eddig még nem szórtam bele kakaóba, hogy reggeli legyen belőle.
Mivel a hétvége most intenzív tanulással telt, egyáltalán nem volt időm se főzni, se sütni, viszont nagyon kívántam az édességet. Azonnal jött is az ötlet, hogy a gesztenyemasszából fagyi lesz, és amikor megláttam a kekszet, homlokomra csaptam, hogy ez milyen jó lenne ebben a fagylaltban. Hipp-hopp össze is dobtam, és mivel nem volt kész házi mascarponém, ezért csak nagyon kevés ideig csöpögtettem az egyébként is kisebb zsírtartalmú tejfölömet, amit mindenképp bele akartam tenni. Az élvezeti értéken ez mit sem változtatott, fagyinak épp olyan jó volt, mintha 2-3 napig készült volna. Örültem, mint majom a farkának, amikor megkóstoltam a kész fagylaltot, mert 3 legyet ütöttem egy csapásra: a hőn áhított édesség már nem csak vágy volt, hanem valóság, továbbá lett egy új receptem, illetve elhasználtam azokat a hozzávalókat, amikkel régóta szemeztem. Ja, és közben ez lett az egyik kedvenc fagyim. :D














Hozzávalók:

25 dkg házi készítésű mascapone
25 dkg cukrozott gesztenyemassza
8 dkg porcukor
2 ek. Portorico rum
2,5 dl tejszín
0,5 dl tej
1 ek. keserű kakaópor
1 ek. cukor
10 dkg csokis keksz (pl. Győri édes – Jó reggelt! vagy a mini változata)

elkészítés:
  1. A kakaóport simára keverjük a kristálycukorral és 0,5 dl tejszínnel, majd a felforrósított tejhez öntve kakaót főzünk belőle. Teljesen kihűtjük.
  2. A gesztenyemasszát villával áttörjük, robotgéppel simára keverjük a mascarponéval, a porcukorral, a kakaóval és a rummal.
  3. A többi tejszínt kemény habbá verjük, és széles fejű fakanaállal óvatosan a gesztenyés krémhez forgatjuk.
  4. Egy műanyag doboz vagy fém sütőforma aljába beleszórjuk a darabokra tördelt keksz negyedrészét, ráöntünk egy keveset a krémből, amire újabb réteg kekszet szórunk. Ezt a műveletet még kétszer megismételjük, és így 4-4 réteget kapunk.
  5. A dobozt lezárjuk, vagy folpackkal letakarjuk, és mélyhűtőben megfagyasztjuk. Tálalás előtt negyedórával kivesszük a mélyhűtőből, hogy könnyebben lehessen gombócozni.

Tipp:
Egy kicsit gyorsabban is elkészíthető a fagylalt, ha frissen főzött kakaó helyett instant kakaóport keverünk a 2. pontban leírtakhoz. A hozzávalók közül így kihúzhatjuk a tejet és a keserű kakaóport, és a teljes adag tejszínt habbá verjük.
Ilyen módon kicsit habosabb állagú fagylaltot kapunk, mivel a főzött kakaó nem folyósítja el a fagylaltalapot.





























4 megjegyzés:

  1. No így biztosan sűrűbben ennék gesztenyét! :D Klassz recept! ...és nem kell kevergetni? Szuper!

    VálaszTörlés
  2. Szerintem ezt tényleg szeretnéd. Örülök, hogy tetszik a leírás alapján. Bevallom, sosem kevergetem a fagyikat, szerintem fölösleges, tökéletes lesz az eredmény katyvity nélkül is. :D

    VálaszTörlés
  3. Hűűű, ezt most megkívántam, majd rájöttem, hogy hasonlóból még van egy kicsi a mélyhűtőben. Viszont nekem kevergetés nélkül nem annyira krémes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszi, örülök, ha tetszik! :) Nekem is van fagyigépem, de nem szeretem, mert semmivel sem kavarja krémesebbre a fagyit. Tudom, ezzel sokan nem értenek egyet, de nálam tényleg bevált a kavargatás nélküli módszer is.

      Törlés