Kategóriák

2012. augusztus 17.

Fokhagymás-petrezselymes csirkeragu





Amikor ma nekifogtam a főzésnek, és elővettem jó ismerősünket, a csirkemellet a hűtőből, még nem tudtam, mihez kezdjek vele. Pontosabban, az világos volt, hogy nem fogok vele hajat mosni, de az még nem, hogy mit főzzek belőle. Aztán egy korábban a Kifőztük magazinban olvasott receptre emlékezve hirtelen megvilágosodtam: a konyha- és hűtőszekrényben szétnézve az alább felsorolt hozzávalókat szedtem össze.
Házi készítésű főtt tészta feltétjeként ettük.




Hozzávalók 2-3 személyre:

40 dkg csirkemellfilé
10 dkg húsos szalonna
4 nagy gerezd fokhagyma
2 ek. tejföl
1 ek. mustár
őrölt fekete bors
½ mk. őrölt szerecsendió

1 csokor petrezselyemzöldje

elkészítés:

  1. A bacont felkockázzuk, és serpenyőben addig pirítjuk, hogy kiengedje a zsírját. Hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, és 2-3 percig sütjük.
  2. Rátesszük a kisebb kockákra vágott, sóval, őrölt borssal ízesített húst, és lepirítjuk.
  3. Belekeverjük a mustárt, a tejfölt, a szerecsendiót, az apróra vágott petrezselyemzöldet, és készre pároljuk. Főtt tésztára, ill. rizs vagy sült krumpli mellé adjuk.



Szélesmetélt házilag



Mami derelyéjének hála a házi tészta készítése most már nem ismeretlen előttem. Egy ideje mégis ritkán főzök tésztát, és boltban sem veszünk. Most kedvet kaptam hozzá, hogy ismét magam gyúrjak össze egy kisebb adagot. Pillanatok alatt megvan, gyorsan kifő és abszolút laktat. A Kutyafül szemében pedig megint fellobbant az a kedves csillogás, szóval nagyon megérte elkészíteni.
A tésztanyújtásra egyébként érdemes több időt fordítani, hogy kifőve is szép vékony legyen.

Hozzávalók 2-4 személyre:

25 dkg finomliszt
2 tanyasi tojás
egy nagy csipet só
kb. 0,5 dl víz

elkészítés:

  1. A sóval vegyített liszt közepébe fészket nyomunk az öklünkkel, beleütjük a tojásokat, villával felverjük, majd elkezdjük összeállítani a tésztát, miközben fokozatosan adagoljuk hozzá a vizet. Se nem túl lágy, se nem túl kemény tésztát kell kapnunk. (Én azért verem fel a tojást, mert így biztos sima felületű lesz a kész tészta, és nem lesznek benne „tojáscsomók”.)
  2. Liszttel enyhén beszórt deszkára borítjuk, és addig gyúrjuk, amíg sima felületűvé nem válik. Ekkor gömbölyűre formázzuk, befedjük azzal a tállal, amiben összeállítottuk, és 15-30 percet pihentetjük.
  3. A tésztagombócot kettévágjuk, mindkét darabot meggömbölygetjük, és amíg az egyikkel dolgozunk, addig a másikat lefedjük.
  4. A tésztát alaposan belisztezett deszkára téve ellapítjuk, majd nyújtófával olyan vékony téglalap alakúra nyújtjuk, amilyen vékonyra csak tudjuk. Nyújtás közben lisztezzük, hogy ne ragadjon, és a kezünkkel igazíthatjuk is, hogy minél inkább téglalap alakú legyen.
  5. A kinyújtott tésztát alaposan belisztezzük, a rövidebbik oldalánál fogva félbehajtjuk, megint meglisztezzük és ismét félbehajtjuk.
  6. Az így kapott – hosszú, kb. 10 cm széles – tésztasávot középen, keresztben félbevágjuk, és a kapott darabokat egymásra tesszük, miután az alsó tésztalap felületét is alaposan beliszteztük. (Nem szükséges félbevágni, de ha ezt tesszük, gyorsabban haladunk majd a vágással.)
  7. A meghajtogatott „emeletes” tésztát széles (0,7 mm-1 cm-es) csíkokra vágjuk úgy, hogy közben ne nyomjuk egymásra a rétegeket, különben összeragadnak.
  8. A metélt tésztát liszttel megszórva jól felrázzuk, hogy elváljanak egymástól az összehajtott rétegek.
  9. A másik tésztagombóccal ugyanígy járunk el, és ezután vagy megszárítjuk a tésztát, vagy pedig rögtön kifőzzük.

Az elkészítés lépései:
balra: az összeállított és pihentetett tészta,
jobbra: nyújtás

balra: hajtogatás, majd a tészta kettévágása (ez utóbbi lépés elmaradhat),
jobbra: kettévágott és egymásra rakott tésztasávok