Kategóriák

2012. augusztus 7.

Túrós rakott palacsinta aszalt áfonyával





Anya régen rengetegszer készített túrós palacsintát, amit sosem tudtam megunni. Valamiért aztán jó időre megfeledkeztünk róla. A minap Anya megkért, hogy az általa vásárolt házi túróból csináljak rakott palacsintát. Az ő receptjét feldobtam most egy kis áfonyával és több töltelékkel. Természetesen áfonya helyett készülhet mazsolával is, de akkor érdemes rumba áztatni. Mivel azonban Anya most nem fogyaszthat alkoholt, így azt ezúttal kihagytam belőle sosem-lehet-tudni alapon még akkor is, ha magas hőfokon elpárolgott volna a szesz. Olyan jólesett ez a régi, jól bevált édesség, hogy megfogadtam, ezentúl sűrűbben kerül majd asztalra.




Hozzávalók 14 palacsintához:

Palacsintához:
2 tojás
kb. 20 dkg liszt
3,5 dl tej
kb. 2 dl víz
1 tk. cukor
csipet só
2 ek. olívaolaj

Töltelékhez:
50 dkg házi túró
1 citrom reszelt héja
2 ek. citromlé
2 tojás
20 dkg porcukor
10 dkg vaj
6-8 dkg aszalt áfonya vagy mazsola

Tetejére:
1 tojás
1 ek. porcukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 dl tej

elkészítés:

  1. A tojásokat tálba ütjük, hozzáadjuk a cukrot, a sót, villával felverjük, majd simára keverjük egy kis liszttel és egy kevés tejjel. Ezt ismételgetjük, amíg a hozzávalók el nem fogynak.
  2. A palacsintatésztát elkeverjük 2 evőkanál olívaolajjal, és letakarva fél órát pihentetjük. Serpenyőben palacsintánként pici olajat hevítünk, és egymás után kisütjük a palacsintákat.
  3. A tojássárgákat a cukorral és a puha vajjal habosra kavarjuk, és a reszelt citromhéjjal, citromlével elkevert túróhoz adjuk.
  4. Az előzőleg vízbe áztatott áfonyát lecsepegtetjük, és a kemény habbá vert tojásfehérjével együtt a túrómasszához forgatjuk.
  5. A palacsintákat betöltjük a krémmel, szorosan feltekerjük, majd félbevágjuk, és a vágott felükkel felfelé, egymáshoz képest kicsit eltolva, a vajjal kikent hőálló tálba rendezzük.
  6. Az öntethez a tojást összekeverjük a cukrokkal, a tejjel, és meglocsoljuk vele a palacsintákat. Előmelegített sütőben pirosra sütjük.
sütési hőfok: 200ºC
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése