2012. július 31., kedd

Epres, túrós torta





Úgy kezdődött, hogy a családnak nagyon ízlett az epres joghurttortám, és úgy folytatódott, hogy napokkal később ajándékba kaptunk egy rakat epret. Megehettük volna simán megmosva és enyhén cukrozva is, de eszem ágában sem volt így tálalni. Hiszen én, mint a család újsütetű cukrászmestere belejöttem a sütésbe...azaz, hogy szerények maradjunk, csak próbálkozgatok, és szép csendben apró sikereket könyvelgetek el.
Akkor hát süssünk megint tortát – epreset! - hangzott az önfelszólítás. A neten, egy angol nyelvű oldalon találtam rá egy jópofa tortafotóra, és ez adta az alapötletet. A receptet olvasva azonban rájöttem, hogy mifelénk nem kapható jó pár olyan alapanyag, ami kellett volna hozzá. Ráadásul az ételfestéktől valamiért idegenkedem. Az én kreálmányom így aztán teljesen más lett, de nyomokban azért felfedezhető benne az eredeti. A piskóta receptjét barátnőmtől vettem át, hozzájárulását adta, egyem a szívikéjét, de aztán mégis alakítottam rajta, és ennek meg lett a negatív eredménye. Nincs mit szégyellni rajta, és én sosem szoktam eltitkolni, ha valami nem megy elsőre. A piskóta ui. kissé kemény lett a sok kakaópornak köszönhetően, de volt annyi eszem, hogy feljavítsam egy utólag hozzáadott tojással és némi cukorral.
Ha a krém túl folyós marad, bátran tegyünk bele még egy adag zselatin fixet. Az esetlegesen kimaradt krémet poharakba kanalazhatjuk, és félretehetjük későbbre. Kisebb szemű eperrel szebben lehet díszíteni egy ilyen kis méretű tortát, de nekem csak ilyen nagy kanyi epreim voltak. Plusz 200 g fehér csokival a torta oldalát is bekenhetjük. Én ennek hiányában túrókrémmel kentem körbe. Csokival szebb lenne.







Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:

Kakaós piskótához:
5 tojás
5 ek cukor
4 ek liszt
2 ek cukrozatlan kakaópor
1/2 cs. sütőpor
1 csipet só

Krémhez:
50 dkg túró
15 dkg apróra vágott eper
2,5 dl habtejszín
1 cs. zselatin fix
1 citrom és 1 lime reszelt héja
1 ek frissen facsart citrom- vagy lime leve
8 ek porcukor (nádcukrot használtam)

Eperzseléhez:
25 dkg eper
2 ek dzsemfix 3:1
2 ek befőző cukor

Díszítéshez:
20 dkg fehér csoki
5 dkg étcsoki vagy tejcsoki
pár szem eper

elkészítés:
  1. A tortaformába sütőpapírt kapcsolunk és kivajazzuk és kilisztezzük.
  2. A liszthez hozzákeverjük a sütőport és beleszitáljuk a kakaóport.
  3. A tojásokat szétválasztjuk és a sárgáját habosra keverjük a cukorral.
  4. A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük.
  5. A felvert tojásfehérjét és a kakaós lisztet fokozatosan adagolva a tojásmasszába forgatjuk.
  6. A tésztát beleöntjük a formába és előmelegített sütőben megsütjük. Miután megsült, hűlni hagyjuk, majd óvatosan 3 lapra vágjuk.
  7. A krémhez az epret kisebb darabokra vágjuk.
  8. A túrót villával áttörjük, robotgéppel elkeverjük benne a többi hozzávalót, majd óvatosan beleforgatjuk az előzőleg felaprított epret.
  9. A zseléhez botmixerrel pépesítjük az epret, hozzáadjuk a dzsemfixet és a befőzőcukrot, és egy edényben kb. 3 percen át főzzük, majd hűlni hagyjuk.
  10. A megdermedt eperzselé egyik felét eloszlatjuk a legalsó tésztalapon, kenünk rá az epres túrókrémből, majd beborítjuk a 2. tésztalappal.
  11. A továbbiakban ugyanígy járunk el, majd a 3. tésztalappal lefedjük a 2. réteg krémet.
  12. A díszítéshez gőz fölött megolvasztjuk a fehér csokit, bekenjük vele a tortát és hagyjuk kicsit dermedni.
  13. Eközben az étcsokit is megolvasztjuk, belemártogatjuk az egész eperszemeket és feldíszítjük vele a torta tetejét.

sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 40 perc






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése